Éjszaka beköltözött Károly a szobába. Van pár tünete, de ő nem cukros. Inkább katona-fehérben, ha értitek. Edény fent, edény lent, néha csere.
Alakul a menetrend, egy rőntgen, egy ultrahang, egy labor szerdáig. Ezek már előkészületek az elbocsájtásra, ami most vagy csütörtök, vagy péntek.
Észköz bemuttató: van két tollam. Ebben van az inzulin és adagolója. Egy nagy töltőtollra hasonlit tokkal. IA több ilyen tokot cipel szemüvegnek, mostantól és is, de tollak lesznek benne, átlátszó tintával. Majd konszolidálni kell a két tokot, mindkettő félig üres, de a belső kiképzés ezt még nem engedi. Még.
A nyomorult blog szerkesztő nem tud linket szerkeszteni, a pen gyári oldaláról most mindenki lemaradt...
Károly már megy is tovább, alacsony a nátrium szintje, irány az intenzív.
Akkor pár szót az orvosokról: A főorvosnő, aki beutalt, még alig beszélt velem, így azt gondolom, hogy Dr. Simon Enikő a kezelő orvosom. Ez így kicsit vicces, de tényleg csak gondolom. Majd megnézem a kórlapomat, arra rá van valaki írva. A doktornő fiatal, figyelmes, kedves, teljesen jól tudunk egymással kommunikálni. Amikor bent van reggel és este is levizitel,kérdezzük egymást, ő rólam kérdez, én a betegségről. Naponta egyszer nagyvizit. Nincs túl pörógve a dolog, de vicces. Osztályvezető főorvos szokta tartani, plusz a főorvosnő, plusz két orvos. A tájékoztatás menete ovfo kérdez fo-tól, fo válaszol. Estleg fo tovább o-nak. ovfo sosem szólítja meg o-t. Betegnek csönd. Ma nagy ember jött, ovfo volt a második szint, minden pont úgy zajlott mint eddig, csak egy szinttel feljebb. Gondolom nem helyi sajátosság, most vagyok először kórházban, új. Megnézném mondjuk még egy szinttel, az már kifejezetten komikus lenne.
Az este elszabadult a jókedv, Gróf úr a sevillei borbélyból énekel egy áriát, a folyosó teljes döbbenettel figyel...
