Tarnai Gyurival elindultunk a TechEd-re Barcelonába. Hogy mi a fene is az azt majd a héten ide írom...
A repülőtéren az ember mindig sokat vár, de ilyet még nem pipáltam:
Check-in 30 perc, a váróban laza várakozás, amikor bemondják: a gép már Pestre késve érkezik. Sebaj 1 óra várakozás, és már mehetünk is!
A buszhoz (mert a Lufthansa Müncheni járata nem tud az épülethez gurulni) már nem jutunk oda: egy hibásan nyíló ajtón a tranzitba jutunk kb. nyolcan, aztán az ajtó már megjavult, és vissza már nem enged a helyes irányba.
Sebaj, az egyirányú utcából röpke 5 perc alatt kijutunk, de a buszhoz vezető ajtó csak nem nyílik! Aztán a buszba jutás mégis sikeres!
A busz elmegy a repülőnkig (valahol a fényeken túl, kb. Vecsésen parkol), a busz megáll, de az ajtó zárva marad.
Negyed óra alatt száz ember (ebből 20 ül) megfullad a párás oxigén hiányban, de a forrósodó hangulatot a végre bekapcsolt légkondi lefagyasztja. A következő negyedórát még mindig a betonon álló fagyasztóban töltjük, nézzük a gépet 20 méterről. Infó semmi, a gépet többször bootolják: fények ki (power off), fények be (power on). Mi Gyurival tudjuk mi a hiba: A pilóta nem szállt ki a két művelet között.
És csak reméljük nem windows...
Végre elindul a busz!
Vissza a terminálra!
Ahol az előbb nem lehettünk volna, ott bemegyünk, lépcső és már megint a Gate 24 elött állunk. A müncheni csatlakozást már akkor is lekéssük, ha sikeres a boot.
Némi infót is kapunk: nem bootol a gép. Bólintunk.
Egyre több utast ismerünk meg, a szívás segít összekovácsolódni a csapatot.
Még 20 perc és jön a pilóta, aki elmeséli: nem bootol!
Semmi baj 2 óra múlvan itt a boot lemez, de hiába!
München 11:30-kor bezár, nincs hova repülni! Csúcs!
Még húsz perc és megkapjuk a csomagot, egy óra és megkpjuk a reggeli gépre szóló jegyünket!
Nincs tovább. Hazamentünk.
Most a reggeli gépet várjuk, van időm marhaságokra. Blogot írok.
Folyt. köv.
